Típusai közül az idegi (szenzorineurális) halláscsökkenés a leggyakoribb. Ennek hátterében a belsőfülben vagy az idegpályáknál fennálló probléma húzódik meg. Bár a hang a külső és a középfülön keresztül normális úton eljut a középfülbe, az információ nem alakul át az agy által használható elektromos jelekké. Az idegi halláscsökkenés lehet szerzett vagy veleszületett.
Leggyakrabban a természetes időskori halláscsökkenésként (presbyacusis) jelentkezik, szorosan összekapcsolódik a természetes öregedés folyamatával. Ebben az esetben a szőrsejtek fokozatos elhalásával magyarázható. Ezen szőrsejtek elhalásának mértéke és üteme természetesen egyénenként változó. A folyamat sokaknál az ötvenes éveik elején veszi kezdetét, míg másoknál elhanyagolható az érzékelő sejtek számának csökkenése akár 80 éves korban is.
Az idegi halláscsökkenés második leggyakoribb oka a zajártalom. Minden erős, azaz 85 decibelnél erősebb zajhatás, mint például a famegmunkáló eszközök, nehézgépezet, erős robbanás károsíthatja a belsőfület és ezzel együtt hallásunkat. A zajártalom iránti érzékenység egyénekként változhat, azonban szinte biztosan károsodik hallásunk, ha hosszú ideig vagyunk kitéve erős zajnak.
Idegi halláscsökkenés kialakulhat még tartós magas vérnyomás, cukorbetegség, esetleg vegyszerek és gyógyszerek toxikus hatásának, fertőzések vagy vérellátási zavarok következményeként is.
Sokszor más panasz is társul a hallásproblémákhoz, leggyakrabban fülzúgás (tinnitus) és szédülés (vertigo), ami általában jobban zavarja az érintett személyt, mint maga a halláscsökkenés.
A veleszületett idegi halláscsökkenés hátterében leggyakrabban öröklődő betegség, méhen belül kialakuló fejlődési rendellenesség vagy szülés során felmerülő komplikáció húzódik meg.
Bármi is a kiváltó ok, az idegi jellegű halláscsökkenés általában mindkét fület érinti, a hallásvesztés maradandó, azonban a legtöbb esetben hallókészülékkel jól és hatékonyan kezelhető, és megfelelő beszédértés érhető el.