
Elveszett a hallókészülék
A hallókészülék és a szájmaszk
A szájmaszk számos egészségügyi dolgozó számára már régóta alapvető viselet. A Covid-19 feltűnésével azonban mindenki másnak is hozzá kell ehhez szokni. A világ számos országában javasolják maszk viselését közterületen, hogy ezzel is segítsük a vírus terjedésének megakadályozását. Ez néhányunknak problémát okozhat, főleg azoknak, akiknek a hallókészüléket és a maszkot együtt kell viselniük. Ráadásul a készülék könnyen elveszhet, amikor beakad a maszkba. Szerencsére erre is létezik megoldás!

A maszk és a hallókészülék együttes viselése problémákat okozhat.
Aki fül mögötti hallókészüléket és szemüveget is visel, már találkozhatott hasonló problémával. Egynél több eszközzel a fülön, azok könnyen egymásnak koccanhatnak, összeakadhatnak. Ugyanez van a maszk viselésekor is. Ezért javasolják a szakemberek a hallókészüléket használóknak, hogy ne a fülre akasszák, hanem pánttal rögzítsék a maszkot, így több hely jut a fül mögötti hallókészüléknek. Ugyanígy, ha valakinek hosszú a haja, akkor kényelmesebb, ha lófarokba köti, mert úgy nem akad bele a haj a hallókészülékbe.
A hallókészülék és a maszk együtt kihívást jelenthet
A közösségi médiában és a hírekben sok olyan képpel találkozhatunk, amiken az látható, hogy az egészségügyi dolgozók arcán milyen nyomot hagy a sok órán keresztül tartó maszkviselés. Ha valaki hallókészüléket hord, akkor a maszk viselése nagyobb gondot jelenthet, mint egy egyszerű kozmetikai probléma.
Vesztetted már el a hallókészüléked? Nos, ezzel nem vagy egyedül. Amikor valaki fül mögötti hallókészüléket hord, néha a maszk akasztója beleakadhat a hallókészülékbe, és kihúzza azt. Annyira gyorsan történhet ez, hogy az ember nem is veszi észre. Éppen úgy, mint ahogy a fülbevalót, a hallókészüléket is nagyon gyorsan el lehet veszíteni. Egyre több ember keresi fel a Hallásközpontjainkat mostanában a hallókészülékük elvesztése miatt. Sokan ezzel kapcsolatban azt mesélik, hogy akkor esett ki a hallókészülék, amikor levették a maszkjukat. Szerencsére, azért van megoldás! A hallókészülék típusától függően lehetőség van a készülék helymeghatározására egy applikáció segítségével, vagy modelltől függően garanciás csere is lehetséges.
Hogyan találhatod meg elveszett hallókészüléked

Az Oticon ON applikáció a hallókészülék megtalálásában is segít.
Azok az Oticon® készülékek, amelyek párosítva vannak az iPhone Oticon ON® applikációval vagy egy Android® készülékkel, használhatják a „Találd meg a hallókészülékem” funkciót, amivel behatárolhatják az elveszett hallókészüléket. Ehhez csak az alábbi lépéseket kell követni:
-
- Kapcsold be az okostelefonodon az Oticon ON applikációt
- Koppints a „Találd meg a hallókészülékem – Find my hearing aids” funkcióra. Egy térkép jelenik meg, amelyen látható, hol volt utoljára párosítva a hallókészülék a telefonnal, amikor az applikáció be volt kapcsolva. Egy oszlop kijelző mutatja majd, milyen közel van a párosított hallókészülék.
- Ha a telefon a hallókészülék hatótávolságán kívül van, akkor azt látod majd, hol volt utoljára párosítva a készülék.
Ne feledd, a zöld jelzés azt mutatja, hogy még mindig párosítva van a hallókészülék és a mobiltelefon, míg piros jelzés esetén már nincs kapcsolat.
A legjobb eredmény érdekében azt javasoljuk, hogy az applikáció mindig legyen bekapcsolva (akár aktívan, akár a háttérben futva).

Az applikációban egy térképen láthatjuk az elveszett hallókészülék helyzetét.
Másra is kíváncsi vagy?
Audiológusaink a hallás angyalai! Szívvel-lélekkel segítik minden kliensüket a lehető legjobb hallásélmény megtapasztalásában és az Ön kezét sem engedik el addig, amíg maximálisan nem elégedett! Keresse fel bátran Audiopontjainkat, vegyen részt egy teljeskörű, rendkívül gyors és fájdalommentes hallásvizsgálaton, ahol pontos képet kaphat aktuális állapotáról, de beszerezheti nálunk hallókészülék-tisztítószereit, illesztékét is!
Szólj hozzá